A Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület bemutatkozása

Egyesületünk kezdetben a régiónkban élő fiatalok társadalmi integrációjának elősegítésére, az ezekhez szükséges készségek, képességek megerősítésére jött létre 2002 februárjában.

BÁZISa kívánunk lenni a régióban tevékenykedő gyermek és ifjúsági közösségeknek azáltal, hogy segítünk a példaértékű ifjúsági projektek megismertetésében, ezek helyi adaptációjában, közös programok szervezésében, összehangolásában, a szervezetek menedzsmentjének képzésében, tájékoztatásában. Tevékenységünket kibővítettük, így a Komárom-Esztergom Megyei Civil Információs Centrum felállításával immáron minden, a megyénkhez tartozó civil szervezet számára rendelkezésre állunk.

BÁZISa kívánunk lenni maguknak a fiataloknak is, hogy legyen egy hely, ahová információért fordulhatnak, ahonnan tanácsot kérhetnek, ahol közösségre találhatnak, ahol jól érezhetik magukat.

TAGJAINK:
Legfontosabb erőforrásunk a tagság szakértelme, lelkes, kreatív munkája. Tagjaink ifjúsági és szociális civil szervezetekben, önkormányzati intézményekben dolgoznak, a közoktatás, a gyermekvédelem, a szabadidőszervezés területén tevékenykednek, illetve közép- vagy felsőfokú tanulmányaikat végzik.

 

Alapszabály

Közhasznúsági jelentés - 2016

Közhasznúsági jelentés - 2015

Közhasznúsági jelentés - 2014

Közhasznúsági jelentés - 2013

Közhasznúsági jelentés - 2012

Közhasznúsági jelentés - 2011

<
>
<
>



BÁZIS GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET

POSTACÍM: 7900 Szigetvár-Becefa, Fő utca 15/1

Székhely: 2800 Tatabánya, Erőmű tér 7/a

Telefonszám: +36 30 601 4455

E-mail: info@bazispont.hu